Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1634)

Fél évszázad még nem történelem, de megélni

egyénileg már igen sokat jelent, mesélnek is

az ilyenek máshonnan soha elérhető

eseteket, jellegzetes világot, a múltat.

Ilyen visszatekintések igen értékesek

tehát, valahogy aztán emlékirattá lesznek,

életrajzok születnek nagy emberekről, és

eseménygyűjteményt állít össze a kutató.

Mindez a jelennek szólt tanulságul, de inkább

a jövőben fogják felhasználni, amikor már

nem élnek a ma mesélők, gyerekek felnőnek

és lehet nekik is elég mesélni valójuk.

Miközben szükségszerűen kikopnak bizonyos

ismeretek, érdekességük már nem közvetlen

haszon miatti, művészet szintű élményt adnak,

de nem magas fokon, hitelesség terén.

És ha erre ma egyre gyérebben kíváncsi a

fiatalság, lelke rajta, de az idősebbek

tapasztalatát eddig minden nemzedék sorra

megkapta, ha ez megszakad, vége a világnak.

És a baj nem jár egyedül, mert magát az írott

történelmet sem tanulják meg időtlen időt

magukénak valló új korosztályok idétlen,

gyökértelenségük pedig varázslatot keres.

De nem kívülről jövőt, hanem a képzeletüket

próbálják kábán erőltetni, ám ürességet

nem tölt ki tartalmatlan valótlanság állapot,

s még csak kevésnek sem mondható ez a nagy semmi.

Szerencsére mindennek tömeglátszata csaló,

becsap hírközlő eszközökkel felerősített

hangzavar, föld népe többsége koránt sem ilyen

elvetemült, megmaradt magához való esze.

Nem játszik királyt és gazdagot, hiszen nem az, és

senki sem az, ha komolyan vesszük magunkat, hogy

beépítsük korábban élt emberek tudását,

sőt átélt élményét a saját elménk mélyére.

Az emberiség túlnyomó többsége pedig úgy

gondolkodik, mi ötven éve nálunk még megvolt,

bízzunk önmagunkban, ne vágyjunk kétes bóvlira,

és határozottságunknak lesz eredménye.