Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1640)

Lehet-e célod kiigazodni a világban,

ha azt látod, hogy minden tájékoztatásod ez

ellen hat, minden szinten, mert sütik pecsenyéjük,

olyan húsos fazekakban, mihez nem férsz hozzá?

Vagy jobban teszed, ha csak a közvetlen környezet

dolgaival foglalkozol, melyek érintenek

téged, rábólintasz a hírekre, nem keresel

összefüggést, nem akarod tudni a hátteret?

És akkor inkább gépiesen működsz, de megvan

viszonylagos nyugalmad, mint a ne szólj szám, nem fáj

fejem állapotban, addig jó, míg békén hagynak,

hagyjuk magunkban elszunnyadni a belső tüzet.

Ami valamikor nem kérdezte, elődeink hős

felfogásában, hogy megéri-e kockáztatni

életet, mindent a szabadságért, de tettekre

ragadta őket, szemlesütve gondolunk rájuk.

A szégyent azonban, úgy gondoljuk, meg lehet most

szokni, ha cserében nyugalmat kapunk, a világ

körülöttünk hasonlóan tesz, miért lógnánk ki

a sorból, nekik is, nekünk is egy életünk van.

S hogy az milyen legyen, hagy döntsük el mi magunk, ám

tévedhetünk persze, s a végén éppen ezért fog

minden elveszni, ami eddig folytonosságot

biztosított múlt s jövő nemzedékek számára.

Valójában nem megalkuvás megegyezni a

pillanatok legyőzésében, ha veszélyeket rejtene

magunkra szabadítani őket, ismeretlen

sors felé engednünk tereltetni önmagunkat.

Mert már az alkalmazkodás is beleegyezés,

hogy tőlünk független erők garázdálkodhatnak,

kiutat utólag szoktak tálalni, tukmálni,  

előre pedig lánglelkű vágyálom mutat.

Benne vagyunk egy sokkal bonyolultabb életben,

világban, mint bármikor a történelem során,

de ez nem jelenti, hogy minden egyes ember tud

dönteni magáról, hamar káoszba fulladnánk.

Összegződéseknek egy idő után, nem neve,

hanem értékszámossága nyilvántartott, gazda

kezében őrzött, különben ebek harmincadja,

amint eszmények közmegbecsülése lecsökken.