Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1642)

Egyensúlyt fenntartók is kellenek, amikor a

mérleg a két karját befolyásolni képes, hogy

egyik ne nyomja le túlságosan a másikat,

a másik ne bizonyuljon olyan súlytalannak.

Mert ebben nincsen külső szereplő, aki tele

rakja az egyik tányért áruval, s a másikra

súlyokat helyez, míg ki nem egyenlítődnek, hogy

kiderüljenek tárgyszerűen elvont értékek.

A világ, s benne az ember, vagy fordítva, a mi

világunk mindegyikünktől függ valamennyire,

de ezt nem ismerik el, nem akarják engedni,

akiknek előnyükre kedvezett a szerencse.

Még rá is tesznek egy lapáttal, és nagy többséget

akarnak felmutatni, még akkor is, ha alig

billen a mérleg a javukra, mert akkor könnyebb

a helyzetük, nyakló nélkül lehengerelhetnek.

Ők sem tudják, mire való ez, azaz nem célzott,

és éppen ez a baj, mert abba beleszólhatna bárki,

akit érint, sőt még az is, kit nem, de van okos

javaslata, így viszont üres hatalom támad.

Mindenre jó, de valójában semmire, ha az

eredeti szerepkört nézzük, mert elfordul a

valóságtól, annak érdekkörré értelmezett

változatát szolgálja szűken, mennyire lehet.

Ekkor már sokkal korábban közbe kell szólnia

a semmilyen szerepet magának kiosztóknak

a közösség megmaradása, boldogulása

mentén, hogy ne bomlás, romlás virágait lássuk.

Hogy a kétértékűvé silányított, jó és rossz

változat-erőltetők háttérbe szoruljanak

az életteljesség gazdagságát követelők

mellett, s maradhassunk mindahányan barátságban.

A felkínált ellenségeskedés, bosszúállás

helyett, ami nem vezet sehová a végén, csak

meghasonláshoz, szétszakadt társadalomhoz, de

valakik akkor is igen jól fognak járni.

Legyen tehát természetes megmérettetés,

épüljön belénk az igény, hogy tudjuk a helyünk,

értékünk szerint, kiigazítva, ha csalna a

szerkezet, így lehetünk urai életünknek.