Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1646)

Mintha világjárvánnyá vált volna a háborús vírus,

észrevétlen terjed embertelenség közömbös

elfogadása, nincsenek béketüntetések,

sőt, a tiltakozókat bélyegzik meg: árulók.

Pedig százak halnak meg naponta, s a nyomorékok

száma a milliót közelítheti, ha mindkét

oldal veszteségeit figyelembe vesszük, de

épp itt bukik ki a lényeg, csak egyiket szabad.

Az ellenségét, neki fájjon, mennél több, annál

jobb, a mieink hősök, szükséges áldozatok,

vállalni kell, nem futamodhatunk meg, hazánkat

védjük, győzelmünket igazságunk követeli.

De nincs rendben e gondolkodás, mert a háború

elkerülhető lett volna, és ha már kirobbant,

mert olyanokat tettünk, hogy ellenséggé vált a

támadó, kis veszteséggel is be kell fejezni.

Mivel manapság nemhogy felesleges vérontás

harcias cselekménybe bonyolódni, de éppen

értelmetlen is, mert kevesebbet lehet vele

elérni, mint amennyibe kerül, sokat rombol.

Számos anyagi értékeket tönkretesz, nemcsak az

embereket pusztítja, újjáépítés

vár a győztesre is, ha ez a fogalom még

egyáltalán szóba jöhet, lesüllyed mindenki.

Ezért is kellene, hogy a világ ellenálljon,

mert egyetemes esést okoz, ami ma folyik,

észrevétlen átáll gazdaság harctér-szolgálat

irányába, s ebből hasznot csak kevesen húznak.

És az ő érdekük a háború elhúzása,

s még a veszélyeztetés általános érzete,

hogy még több pénzünket fordíthassák gyártani és

fejleszteni a fegyvereket, hiszen elfogynak.

Olyan érvelések, gondolatmenetek lettek

meghonosodottak köztünk, oly hivatkozások,

hogy a józan észt sárba tiporni látjuk, ámde

mintha nem tehetnék ellene egyedül semmit.

De világösszefogást békéért akadályoz

berendezkedésünk, hogy a vezetésünk egyik

irányban annyira elkötelezett, hogyha az

rossz, a jobb másikat már lehetetlen követni.