Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1647)

A szükségtelent és a feleslegest nehéz lesz

továbbra is megkülönböztetni, amiből sok

bajunk számazhat még, és származott is a múltban,

egyik tévedésből, másik fényűzésből fakad.

Cáfolni mindkét hozzáállást lehetetlen, mert

a meggyőződés hamis tudatként is érvényes,

valamint a dicsőség lelki szükségletté lett,

így pedig azt láthatjuk, nem változik a világ.

Benne az ember természetesen főszereplő,

az ő megrögzöttségei öröklődnek tovább,

vigyázzon, nehogy nagy veszélybe keveredjen,

s nehogy lemaradjon földi-égi mennyországról.

Ennek megfelelő a berendezkedés, valós

igények, étel-ital, ruha és lakás mellé

felsorakozik a csúnya szóval luxusnak is

nevezhető vallási szertartások garmada.

Utóbbiakat szolgáltatókat éppúgy el kell

tartani, mint munkával-pénzzel fizetni olyan

termékért, melyet nem mi állítunk elő, miből

egyre több van, köztük kellene jól választani.

Ami azért nehéz, mert a termelők, javakat

szállítók, szellemi teljesítményt nyújtók

mind meg akarnak élni, sőt, kiválóan, őket

is vonzza a kiemelkedőség, mihez pénz kell.

Több, mint az átlagnak, s ekkortól indul a játék,

ami vérre menő harccá válhat, ha indulat

társul a tevékenységhez, nem józan megfontolás,

s akarattal kevert érvelés nem lesz igazság.

Itt vagyunk tehát még ma is, ahol a part szakad,

alig van remény a tudatosság hatalmára,

mert az egyéni életút varázslatosságát

utódok nyújtják igazán, s hogy nekik jobb legyen.

Előrébb jussanak, mint mi, amihez nincs elég

erőforrás, mert már azokat mi kimerített

állapotba hoztuk, s helyettesítésük üteme

lassabb, mint igények állandó növekedése.

Régóta riogatnak, hogy sok az eszkimó és

kevés a fóka, de mindig megoldottuk eddig

valahogy, két világháború luxusára is

tellett, de harmadik ne legyen, végromlást hozna.