Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1648)

Megmásíthatatlan végzet s alakítható sors

közti különbség nehezen látható, fogható,  

s jobb lenne, ha figyelembe vennénk, és aszerint

élve elkerülhetnénk a látszatok uralmát.

Nem uralkodását, mert belőlünk fakad és mi

alakítjuk ki ismeretlenség tekintélyét,

és máris létezőnek vesszük párkák fonalát,

fordítva élünk, csillagjóslástól vezettetve.

A testnek mondott anyag bennünk mintha önálló

lenne, diktál, hiszen míg felnövünk, nincs beleszólásunk,

milyen színű a bőrünk, hajunk, mekkorák legyünk,

az egész álomszerű, végeredményt ébredünk.

Pedig már akkor is volt befolyása rá, testi

mivoltunk alakulására, neveltetésnek,

táplálkozásnak, életmódnak, figyelemnek és

szeretetnek felénk, a család meghatározó.

Lehet gyereket sportolónak nevelni, vagy ő

választ igen korán életutat, körülmények

hatalmának mondjuk, de csak mikor nem kedvező,

akkor magyarázzuk bőszen, hogy sors kőbe vésett.

A valóság szerkezete megmásíthatatlan,

minden más kedvünkre alakítható, de hogy

mi kedves és mi káros, fájdalmas, lehetetlen

s lehető nekünk, más emberek határozzák meg.

Végső soron oda jutunk, hogy ami végzetnek

lett tekintve, akaratlagos, emberfüggő, és

sok útja és módja van a boldogulásnak, vagy

éppen életben maradásnak, nagy nehézségben.

Mit inkább elnyomás okoz, mint természetcsapás,

nem tehetnek róla, akik elszenvedik, s mások   

haszonélvezete teszi még keserűbbé, ha   

közteherviselés-gyakorlat megoldás lenne.

Az aztán végzetes lenne a gazdagokra, így

véli felszínes gondolat, uszítva ellenük,

miközben működőképes javaslat megosztja  

és kiterjeszti emberi vívmányok jólétét.  

Ha mindenki tudatosabban élne, kovácsa

lehetne sorsának, mibe beletartozzon a

másoké is, hiszen egyedül semmik sem vagyunk,

egyénileg aztán el is tűnünk az életből.