Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1649)

A bizonytalanság lehet megtermékenyítő,

ösztönző a gondolkodásban, ha elismerjük,

hogy alig tudunk valamit arról, bár másoknak

nyilvánvalóról, mi közmegtévesztésből épül.

Nagy bátorság kell ezt bevallani, legalább

a magunk számára, de felszabadító lehet

a megrögzöttségek alól, bevett tételekről

lemondva, megnő újak találási esélye.

De most nem az üres képzelgésről van szó, hanem

például a történelem általunk ismert nagy

összefüggésrendszeréről, melynek gyökerei

időmélységbe nyúlnak, csupán következtetetten.

Ugyan eszközeink más pontos eredmény tudnak

mutatni, de hogy abból mit olvasunk ki aztán,

és fogalmazunk meg állapotként, eseményként,

nagyon tőlünk függ, korábbi tapasztalatainktól.

Olyan pedig nekünk nincs régmúltat illetően,

alig pár nemzedékre megy vissza emlékezet,

az újabb időkben jött divatba összeírni,

mi volt, mi történt, uralkodók fényezésére.

Vagy inkább hatalmi igényre, megalapozni

a vezető mivolt öröklésének igazát,

mert a leszármazás, vérségi folytatás tudta

igazolni a jogot, hogy a képesség átszállt.

Elődről utódra, királyról királyra, s eszmék

sorsa is ez lett, hogy  kellettek nagy tekintélyek,

akik a legmagasabbról kapták tudásukat,

és csak tökéletlen tanítványok születhettek.

S hogy mindaz volt, ahogy írva, kőbe vésték egykor,

ne térjen el tőle senki, törvény lett és parancs,

ezt kellett olyan mód utókornak feldolgozni,

kecske is jóllakjon, káposzta is megmaradjon.

Azaz éljen a múlt hatása, de éljünk mi is

megnövekedett hatékonyságunkkal, népesség-

nagyobbodás folytán, lettek csupán tudománnyal

foglalkozók, más úton ismeretekhez jutók.

Máig nincs viszont összeegyeztetve a két út,

a módszeres és a történeti gondolkodás,

s ha utóbbi nem enged állásából, termékeny

bizonytalanság tehet termékennyé másikat.