Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1651)

kortárs szépirodalom filozófia naplobolcsessegeim

Tartalmatlanságokra pazaroljuk erőnket,

időnket, ami a tanulságok, tapasztalat

felől nézve hiányozni fog majd valamikor,

mert csak látszatra rendelkezünk szabad magunkkal.

Testi oldalról könnyebb észrevenni, hogy szinte

törvényszerűen rontó változás áll be, ha úgy

elengedjük napi ténykedésünk szorgalmát,

hogy fellázadva ellene, lustaságot élünk.

Megfelelő mozgás elhagyásával és étkek

terén bármi megengedésével, ami, tudjuk,

árt, mert fegyelmezettség kell a helyes arányhoz,

elhízunk, izom sorvad és betegség kopogtat.

A gondolkodásunk szintre hozása legalább

az igényes közvéleményig, évtizedekbe

telik, mármint ha nem sunnyogjuk el köznevelés

alkalmait, akár ellene magasba törve.

Igen sok múlik aztán a közvetítéseken,

és ezen most ne eseményről tudósítást,

beszámolót értsünk, egyidejű mozgóképi

megjelenítést otthonunkban, azt magunk látjuk.

Azaz azt hiába próbálják jóként vagy rosszként

eladni nekünk, ha ellenkezőt érzékelünk,

bajunk szellemi értékek értéktelenséggel

helyettesítése okozza, mit sokan néznek.

Valóságnak vesznek, mint az első moziban, ott

kimenekültek a teremből, mikor szembejött

a vonat, él a hit, hogy ami képernyőre tud

kerülni, az igaz, helyes, mégha szokatlan is.

Különösen ha befogadandóként tálalják

nekünk, ostorozva maradiságunkat, holott

éppen a hagyománytalanságunk miatt lettünk

kiszolgáltatottak, műveltséghiány dúl rajtunk.

Nem követeljük meg a kapottak egyezését

értékrendünkkel, ha hiányzik meggyőződésünk,

eleve bizonytalanok vagyunk, gyorsul világ,

mondják, ne maradj le, s elfogadjuk, amit adnak.

Nem úgy, mint a boltban, ahol a pénzünkből épp annyit

adunk, mint az árcédulán van, eszmeiséget

nekünk kell beárazni, ideje megtanulni,

ettől leszünk felnőttek, nőjünk fel feladathoz.