Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1653)

Sokan vannak, akiknek számít, mi róluk mások

véleménye, egyenesen azért tesznek ezt-azt,

hogy tetszetős színben tűnjenek fel, míg egyesek

fittyet hánynak erre, bár szívük mélyén talán nem.

A közösség ösztönző vagy visszatartó erőt

képvisel, de nem pontosan tudjuk, kiből-miből

áll össze a megítélés, ezért magunk vagyunk

bíránk leginkább, önerőből alkalmazkodunk.

Hogy mihez, abban áll a lényeg, nem titok, szoktunk

róla beszélni, mikor valakiről lerántjuk

a leplet, mikor csal, mást mutat, mint ami, s lehet,

maga sem tud róla, milyen önbecsapást végez.

De ugyanígy azt is megbeszéljük, mi a siker

titka annál, akit éppen azért nem irigylünk,

mert látjuk, elismerjük erőfeszítését és

tehetségét, mi nem vagyunk arra képesek.

Ugyanakkor értelmetlenségnek látszik mai

közvélemény-kutatási őrület, mintha az

érvényes megfontolást tükrözne, hogy előre

kijelölt összegzett célra kell rábólintani.

Vagy elutasítani, mindegy, és embereket

is ilyen formán értékelünk a választáson,

aminek következtében megbízottunkká lesz,

valójában nem ismerjük őt, csak felszínesen.

Életünk fordulópontja is így dől el kétszer

egymás után legalább, szerencsés esetben, mert

a hivatás és hitestárs választás életre

szóló kellene legyen, s volt is sokáig azért.

Elősegíti az előkészületünk, tanult

szakmában szokás elhelyezkedni, de aztán a

munka mindig különlegesebb, emberpróbálóbb,

sokat számít a többiek jó hozzáállása.

Amint párkapcsolatban is kettőn áll a vásár,

hiszen „hiába fürösztöd magadban, csak másban

moshatod meg arcodat”, jobbik feled néz vissza

rád, úgy érzed, amikor boldogságban élhettek.

Te is elismert leszel, s nemcsak az ő szemében,

de mindenkiében, ha családod gyarapszik,

igazi megmérettetés a gyermeknevelés,

amilyenné fiad, lányod lesz, igazi tükör.