Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1657)

Mit adsz bele, és mit kapsz az élettől – amikor

meg mered kérdezni és válaszolni is rá, érett

ember lettél, de nem biztos, hogy tévedésmentes,

mert nem adózásról van szó, s hogy mennyi a béred.

Hanem hogy helyedre illeszkedtél a világban,

a tájkép egyik fájaként, olyat és úgy tehetsz,

az egyetemes értéket képez és képvisel,

miközben élvezetes, nem vállad nyomó kereszt.

Mert ha csak küszködsz a tananyaggal, valami baj

van vele, politikai vagy vallási túlzást

erőltetne rád, az ellen küzd minden porcikád,

még ha nem is fogod fel az alattomos húzást.

Ami gyerekkortól jó alattvalónak nevel,

bár a szüleid mást mondanak otthon, ha mernek,

de azt is inkább suttogva, továbbadástól tiltva,

mi rosszabbul hat, mintha rosszalkodásért vernek.

Így felnőve aztán a munkád sem lehet teljes,

ellenértékének nagy részét nem neked adják,

hanem általad nem jóváhagyott célra, s legyél

állambarát, hogy vállalkozásod békén hagyják.

De ez a keret még nem az élet maga, és az

életszínvonal sem valódi minőség titka,

igazságtalanságból is fakadhat, időben

vissza több nemzedékre, ezért nem igaz minta.

A  becsület és tisztesség által vezérelve

még a tiszta szeretet is könnyebben betársul,

nem mérlegeled hozzájárulásod mértékét,

mikéntjét, áldozathozatalod nem lesz fásult.

A tisztánlátásod is így hamarabb valósul

meg, egyszerűbb fogalmakkal érsz el világértést,

mintha a hazugság bonyolult útját járnád,

munkád, sorsod nem véletlen áraszt áldott érzést.

S nem akaratod érvényesíted közügyekben,

hanem példáddal teszel vonzóvá eredményt,

ezért is tudsz örülni mások boldogságának,

a gazda csak veti, a Nap érleli a terményt.

Kevesebb is elég tehát elégedettséghez,

ha tudatosságod kiterjed az alapokig,

melyek éltetik mindünkben reményteli létünk,

minek végére érni értelmünk hozzászokik.