Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1663)

Szómagyarázatot adni különösen akkor

nehéz, ha több fogalom egyesül benne, olyan

keveréket adva, ahol az egyes ízek is

érvényesülnek, de az „összhangzat” teljesen új.

Már ez az első versszak is mutatja, hogy amit

élő beszéd művel, annak fordulatai sok

összetevő elemből állnak össze pillanat

alatt, de mögötte hosszú folyamat húzódik.

Amíg valamilyen jelenségre, cselekvésre

használt leírás, megállapítás fogalommá

tömörül, addig mondatként használatos, értő fület

pedig élmény-közmegegyezés biztosít.

Azaz mindenki tudja, hogy azt a hasonlatot

mire használja a másik, legfeljebb színesít

rajta, vagy a közmondások is egyértelműek,

nagy emberek szólását szintén sokszor idézzük.

Mindez azért van így, azért történhetett már meg,

mert a nyelvi nemzet egységes volt, egész messze

kiterjedve is azonos maradt, gazdagítást

helyi s egyéni találmányok végeztek érte.

Ennek pedig bizonyára olyan alapja volt,

hogy a társadalmat ketté osztó hatalmiság

felső részét latin nyelven működtették, míg

a pórnép és csatolt részei magyarul beszéltek.

Ennek megszüntetését is elhatározta a

nagyra vágyó hatalom, a német, de még saját

területén sem aratott sikert, széttagoltság

ott nagyobb volt annál, hogy egységessé váljanak.

Mi azok voltunk eleitől fogva, élelem-

termelés azonosságai okozhatták ezt

a hosszú távon igen előnyös helyzetet, mit

később gyarmattá téve próbáltak utánozni.

S most annak következményeit éljük, viseljük,

hogy a helyi emberiséget a sosemvolttal

akarják felváltani, síkot gömbre fektetni,

ami tehát nem szerves fejlődés eredménye.

Már körbeér a Földön az angol nyelvismeret,

s tombol nálunk is idegen szavak

nyomulása, mintha azzal többek lehetnének

terjesztői, ám a fogalmi gyökérzet fontos.