Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1666)

A legnagyobb ajándék mindenkit érinthet,

aki nyitott marad az élet csodájára,

nem tudván, mi vár rá, egyszercsak belelendül,

de anélkül apával-anyával is árva.

Felkészületlennek mégsem mondható senki sem,

meglepetésünk ereje belőlünk fakad,

olyan szélsőség tör ránk, amiről nem álmodtunk,

érzelmi, de korántsem értelmetlen kaland.

Személyiség-kivetülés másikunk felé,

akivel aztán úgy leszünk lelki párossá,

hogy villanyzó áram köti össze a testünk,

szokhatatlan felfoghatatlan társul hozzá.

Mintha kizárólag erre születtünk volna,

felnőttség esetén teljesül oda-vissza,

azzá válunk bizton, amikor beteljesül,

örömkönnyeinket szomjunk telhetetlen issza.

Állapot ez, mindegyik közt a legkiválóbb,

oktalan dobja el, aki megijed tőle,

viszont mindent megtesz érte az okos ember,

emberséges élet hordozója és őre.

Mert gyümölcsöt csak ilyen kétféleség terem,

ez egyesülésből támad isteni szikra,

a legnagyobb titokba így beavatódunk,

több nemzedék számára hitből tüzet szítva.

Ezért meggondolandó, milyen munka árán

szerzünk javakat, ne legyen szívünk szertelen,

rabszolgaság sem kedvez ama szerencsének,

hogy ránk talál társunk képében a szerelem.