Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1667)

Megszakított kapcsolat csak emlékezésre jó,

közben viszolyogtató is ilyen tapasztalat,

felemás érzés visszagondolni élményekre,

közösen töltött idő részletei villognak.

Hiszen ami jó volt, kitörölhetetlen nyomot

hagyott, de mert kívánnivalót is maga után,

nem volt véletlen, hogy megszűnésre ítéltetett,

amit attól még nehéz volt megvalósítani.

Hogy nincs tovább együtt, milyen nehéz kimondani,

közölni a másikkal, akivel bensőséges

viszonyt ápoltunk eddig, és nem összeveszéstől

indult távolodásunk – elégtelen érzésből.

Hogy a több lehetséges lenne, de csak valaki

mással, aki bizonyára létezik, de nincs a

látókörünkben, sokat kell keresni ezután,

megtalálását nem elég szerencsére bízni.

Tenni kell érte, elsősorban tisztázni saját

magunkban, milyen szinten érdeklődünk új partner

iránt, de nyitottan az ő egyéniségére,

közben úgy mutatkozni, hogy én őt érdekeljem.

Mindketten szabadon döntsünk egymás iránt való

érdeklődésünkben, de legyen, ami megfogja

a lelkünk őbelőle, izgalmas kölcsönösen,

tudván tudva, hogy frigyünket fel kell építenünk.

Bízva a megláttam és megszerettem történés

erejében, éppúgy, mint a szellemi kapcsolat

létrejöttében, éppen a korábbiak miatt,

hogy ne legyen sose vége, életfogytiglan tartson.