Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1671)

Miután úgy hatezer éve az erőszakot

ez emberiségre szabadították, meg kellett

tanulni együttélni vele, védekezni

ellene, és művelőinek alkalmazkodni.

Olyan magatartást felvenni, amit a saját

közösség, a harcra megbízó megbecsül, hiszen

eredményt hoz, ámde ők nem követnék el, mert nem

lennének képesek rá, tehát tisztelni illik.

Ez volt a hősiesség dicsőítése, annak

minden velejárójával, mert akkor már

elviselhető a vadállati viselkedés,

csodálható gazdagságot hozó zsákmányszerzés.

Csak éppen ez a mai szem számára sem nem

elfogadható, sem nem példaadó, mégis a

művészet által közvetített felénk tanulság-

képpen, csakhogy kétértelműsége igen káros.

Hiszen még mindig csodáljuk és megbocsátjuk a

hősök, vezérek kegyetlenségét, különösen

ha leleményességgel párosul, legfeljebb – mi

nem valós – isteni akaratot látunk benne.

Mert valójában csupán kiélték állatias

hajlamukat, amiként később a történelemben

sok elfajulást látunk győzők részéről, de az

nem eredendő emberi természetünk amúgy.

A Ne ölj! parancs azért általános, nem marad

életben senki, ha mindenki megszegné, végén

az egy győztes már nem tudna szaporodni, mit az

atomháború sokkal durvábban elintézne.