Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1674)

Kitalált világot igazgatni  is könnyebb, ha

sikerül elhitetni, hogy a múlt tényleg olyan

volt, mint amilyennek ábrázolják, nyereséget

hoz hazugság, felerősít itt, legyengíti azt.

Mert ha a győztesség máshová kerül dicsfényként,

mint ahová tartozott a valóságban, gyengült

emlékezet gyengíti az erőt is, mi adta,

új birtokos bitorló ugyan, de előnyhöz jut.

Így osztozott a múlton alávetést gyakorló,

arra szakosodott rétege közösségeknek,

s nyomta feledésbe, ha csak tudta, hogy másként is

lehet élni, voltak egyenrangúságban élők.

A kiirtásukig fajult mindez, ha nem tudtak

védekezni, s aki igen, ott is csak nyomokban

maradt fenn az üdvös eljárás, kiegyenlítő

módszer, hogy végül mindenki egyformán boldogul.

Részesül égi áldásból, rontásból egyaránt,

a közösség újjáépíti leégett házát,

ad katonát védelemre, de marad más gyerek

is a háznál, mindenre jut gondoskodás, hála.

Megújulásra is, igazi pihenőnapra,

amikor gyakorolhatja túlvilági hitét,

amely túllép ugyan lelki megpróbáltatáson,

de visszakanyarodik hozzá épületesen.

Hoppon maradtak mindig a hódítók, túlnőtte

őket az igaz erkölcsiség, majd emlékezés

valahogy mégis feltámasztotta, visszahozta,

a korábbi jól bevált kéz- és észügyességet.