Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1674)
- szilajcsiko
- 3 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

Kitalált világot igazgatni is könnyebb, ha
sikerül elhitetni, hogy a múlt tényleg olyan
volt, mint amilyennek ábrázolják, nyereséget
hoz hazugság, felerősít itt, legyengíti azt.
Mert ha a győztesség máshová kerül dicsfényként,
mint ahová tartozott a valóságban, gyengült
emlékezet gyengíti az erőt is, mi adta,
új birtokos bitorló ugyan, de előnyhöz jut.
Így osztozott a múlton alávetést gyakorló,
arra szakosodott rétege közösségeknek,
s nyomta feledésbe, ha csak tudta, hogy másként is
lehet élni, voltak egyenrangúságban élők.
A kiirtásukig fajult mindez, ha nem tudtak
védekezni, s aki igen, ott is csak nyomokban
maradt fenn az üdvös eljárás, kiegyenlítő
módszer, hogy végül mindenki egyformán boldogul.
Részesül égi áldásból, rontásból egyaránt,
a közösség újjáépíti leégett házát,
ad katonát védelemre, de marad más gyerek
is a háznál, mindenre jut gondoskodás, hála.
Megújulásra is, igazi pihenőnapra,
amikor gyakorolhatja túlvilági hitét,
amely túllép ugyan lelki megpróbáltatáson,
de visszakanyarodik hozzá épületesen.
Hoppon maradtak mindig a hódítók, túlnőtte
őket az igaz erkölcsiség, majd emlékezés
valahogy mégis feltámasztotta, visszahozta,
a korábbi jól bevált kéz- és észügyességet.