Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1675)

Kell-e szívtelenség hegyet elhordani, vagy csak

a haszon lebeg kőbányát nyitandók szeme előtt, 

nem fáj nekik a tájseb, vagy nem is gondolnak rá,

hogy a felszín alatt más is rejtőzhet, mint kövek?

Nemcsak a régészeti leleteket kellene

feltárni, hanem annak a helynek a múltját is,

– mi történt arrafelé, évszázadok, évezredek

előtte hosszú történelmünk eseményeként?

Kik jártak arra, hol pihentek meg, volt lakásuk,

váruk, városuk, hogyan néztek végig a hegyen,

ugyanúgy van-e megőrződve, vagy földrengéstől

megváltozott kissé, mi köthető tehát hozzá?

Új hódítók mi nem vagyunk, nem áll érdekünkben

eltakarítani az útból az elődeinket,

mint akiknek azok sokkal másutt tanyáztak még

nem túl régen, itteni akkor nem volt köztük.

De ezért ne lehessen az őshonosoknak se! –

erről gondoskodik mindent leromboló önkény,

ami aztán nem áll meg épített örökségnél,

áldozatául esik a természetesség is.

Pedig a kutatást szintén elősegíti,

ha legalább a környezetfelszín azonos marad,

lépésről-lépésre visszafelé felfedezni,

az ábrázolásoknak pontos mintaadóját.

Lehet, eszünkbe sem jutna már, mi nyomra vezet,

ha a helyén üresség tátongana, vagy tele

tömnék hulladékkal, mesterséges alakzattal,

ahogy most ősi központi helyünkkel tervezik.