Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1680)

Lélek magasán színes a világ, mélyén pedig

színtelen, azaz nem szürke vagy fekete, ahogy

sokan beállítják, hanem másként működik a

megfontoltság, mint felszínes lobogás árja.

Áradata, virágzása, mi az élet sója,

fűszere, míg az elvi háttér kiküszöböli

az érzéki, érzelmi hatást, úgy összegzi az

elvontság színterén a tanulságos szándékot.

Hogy ne legyünk gépek, sem csélcsap csikók, cicák,

jó ez a színe-visszája elrendezés, másik

fele, oldala is előjöjjön mindennek, ne

lehessen megtévesztés egysíkú beállítás.

Mert a természet így is tartogat meglepetést

eleget, csak győzze felfogni és feldolgozni

tudást tudománnyá tevő igyekezet, ami

nem mindenki sajátja, a legmagasabb szinten.

De az alacsonyabb is mind fontos, egyénileg

tovább vitt és módosított derékhad, megnyugtat

a mindennapokban, ettől biztonságos, bátor

a szeretettel végzett munka jó lelkülete.

Felnőve, gyerek világrahozatala lesz a szent

kötelességszerű érzésünk, önkéntelenül,

azaz nem érezve kényszert, ami miatt még az

elmaradása sem okoz jó esetben gondot.

Előnye viszont ismétlődés megerősítő

mivolta, lelkünk kiterjed nemcsak párunk felé,

hanem újat alkotásunk köszön vissza, mert az  

utódunk világfenntartásban lesz folytatónk.