Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1684)

Mikor nincs időd elgondolkodni még azon sem,

hogy szaladnak a napok, már megint eltelt tíz nap,

cseréled a kombuchádat, akkor tényleg gyorsan mennek,

rohannak, ha ez mondható az időre.

Mert bizonyára az idő egyhelyben áll, és mi

mozgunk körülötte, és ez maga a Nap csillaga,

éltetőnk, belőle lövell ki az életerő

magja, sugara, azaz a fény folytonos sugár.

De a tudomány szerint adagokban terjed, csak

felfogóképességünk mossa össze folyammá,

amint az idő eltelésében is látnunk kell

eseményeket, amelyek történésszerűek.

Ahhoz képest érezzük az idő múlását, amit

csinálunk, vagy ha nem csinálunk semmit, unalom

fogja lelassítani az időmúlást, pörgést

pedig mi vihetünk bele, mulatva, csábulva.

Belefeledkezni is szoktunk valamibe, de

akkor jóízű lesz magunk rajtakapása, hogy

szinte létezéstelenül zajlott, ami történt,

ott voltunk ugyan, de lélekben messze hatoltunk.

Az örökkévalóság megcélozása szintén

a mulandóság legyőzése időtlenségbe,

áldott állapot, mikor teljes pompánkban tudunk

virítani, szellemi testet öltve szabadon.

Ezért aztán gazdálkodnunk kell az idővel, jó

időbeosztással élve, kitartani végső

időkig, midőn ég és föld eggyé válik, ember

megistenül, a világlét értelme föltárul.