Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1688)

A hasznossági elvet mintha nem követnénk már,

helyette bizonytalan, hogy mi meghatározó,

a lényeg, hogy oly sarokpont lett szemétbe dobva,

ami ősidőktől fogva elkísért bennünket.

Mert hogyan másként értékelnénk eszközeinket,

melyek eredetije a régmúltban gyökérzik,

amire valók voltak, az hasznos jelleget öltött,

megkönnyítette a munkát s helyettesítette.

Vagy a lakás kényelme vitán fölül áll ma is,

hogy hasznos, és a konyhaművészet nemcsak enni-

inni ad, de még agyfejlődést is hozott a főtt

étel fogyasztása, s akkor ott van még a ruha.

A csizma, a cipő, a kabát, a meleg alsó, nincs

hasznosabb hideg ellen, mint bunda, szőrmesapka,

és folytathatnánk a sort, mennyire szerep szerint

értékeltünk korábban használati tárgyakat.

Csak később jött divatba a divatozás, hogy már

eredeti feladat, mit ellátott, háttérbe

szorult, szinte csak jelzésszerű, értéke nem több,

minthogy szép legyen, díszítsen hordozót, viselőt.

Odáig menve, hogy vékony testhezálló páncél

már könnyen átvágható lett erős karddal, és a

tanga nevű bugyiban meg kifagy a feneke a

lányoknak, de büszkén viselik, hiszen trendi.

A cicoma és a cizelláltság került elő-

térbe, luxuscikkek ugyan mutatnak észszerű

célt is valamennyire, de leginkább drágaság

miatt kedveltek, hiszen csak keveseknek lehet.

A nagyobb baj ott van, ahol kihasználják testünk

szenvedélyre hajlamosságait, rászoktatnak

semmi hasznot nem hajtó szerekre, szertartásra,

hogy mint szórakoztatás vegye el józan eszünk.