Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1690)

Mi lenne, ha egyszer ránk bíznák, engednék nekünk

életünk vezetését, szabadon eldönthetnénk,

mit akarunk, mit tennénk szívesebben, mint amit

most kényszerülünk, mert különben rosszul járhatunk?

A válasz valószínűleg nem azzal kezdődik,

amire a kérdés irányul, nézzen mindenki

kicsit magába, hanem azzal, hogy kik és miért

tehetik velünk, meghatározzák, mi történjen.

És mióta van ez így, hogyan alakult ki, hogy

minden lépésünket előre megtervezik az

arra hivatottak, emberek és intézmények,

s lehetséges-e ez alól kibújni majd egyszer.

Arról nem esik szó, mivel nem tudják, hogy már volt,

előfordult, teljeskörű szabadság, hol s meddig

az emberiség múltjában, pedig meglepően

hosszú ideig és mindenre kiterjedően.

Csakhogy akkor nem kellett ezt tudatosítani,

mert magátólértetődő volt, szükségletirányt

értelmező, előrelátó és gondossággal

cselekvő, megvalósító, sőt beteljesítő.

Senki nem végezte el a munkát senki helyett,

aki „hadrafogható” volt, és ez tett bennünket

olyan emberré, aki felelősségteljes és

tudatosan rendezi be a körülményeket.

Ez szakadt meg a rabszolgasággal, ami csak a

hadifoglyokra vonatkozott eleinte, de

evés közben megjött az étvágy, kiterjeszteni

békeidőre is, és leigázva mindenkit.

Kivéve leigázókat, de ők sem szabadok,

mert köti őket az üzlet, a nagy haszonnal járó,

hogy másokat dolgoztatnak saját célra, s bár nem

ingyen, de sokszoros szorzó megüli gyomrukat.