Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1691)
- szilajcsiko
- szept. 10.
- 1 perc olvasás

Ha megkeményedik az ujjam hegye, puhább lesz
a bőröd tapintása, ami a kemény munka
eredménye, no, nem pénzben kifejezett haszon,
hanem érzéki jutalom, valóság hatalom.
Mennyi minden van, ami nem egyenesen szokott
előjönni bennünk, de ezen ne görbe utat
értsünk, hanem fordítottat, háttérből kijövő
hatást, nem számítunk rá, de majd számolunk vele.
Ilyen a lelki tényezők léleképítése,
tűzben edzik a vasat, minket is leforráz a
hidegzuhany, ha lelkesedésünket úgy éri
tagadás, hogy megalapozott, hamar belátjuk.
Csakhogy ilyet ritkán engedünk magunkhoz, kevés
ember jut hozzá, hogy őszintén nekünk eshessen,
elővigyázatosak vagyunk, ezért nincsen jó
kapcsolat dögivel, ritka mint a fehér holló.
Mert nehéz megérteni, hogy akarhat jót nekünk,
aki belénk mászik, hogy megállítson, ha kell, mert
látja, szakadékba tartunk, falnak rohanunk, s nincs
veszélyérzetünk, az életünket mentheti meg.
Érdesített lelkünk jobban örül finomságok
csodájának, mint ha puhán észre sem vesszük,
unjuk a banánt, megcsömörlünk a sok jótól, kell
kiábrándulás belerángatása reménybe.
Várakozásba, és mindjárt más lesz a leányzó
fekvése, mi lesz, ha nem jön el, aki ígérte,
esőfelhő takarja el Napunk fényünnepen,
teljesítménybénán találjuk magunkat hoppon.
Ha nem is minden, de szinte az élet túlnyomó
része így működik, játszva velünk, kecsegtet a
tudatos része és irányít a tudattalan,
tervezhet az ember, de Isten az, aki végez.
















