Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1693)

Veszélyes a világ egészéről gondolkodni,

mert nem látunk bele minden összetevőjébe,

és a tényezők éppen az eféle képzetek

mentén tevékenyen átalakítják a képet.

Ezért aztán ami a tervünkkel kapcsolatos

tapasztalat, messze elkerüli jóslatunkat,

leginkább szembemegy vele, mert hiszen cselekvés

a lényegi alkotó elem, nem a képzelet. 

Ugyanez igaz az ellenvethetőre – hogy az

adatokat valóság szolgáltatja számunkra,

így abból kiindulva igenis célba érünk –,

mert a mérést magát nem tehetjük a mérlegre.

Másként megfogalmazva ez azt jelenti, földünk

egésze, avagy az emberiség végtelenül

több, mint amit vizsgálatunkba be tudunk fogni,

suszter-kaptafára nem húzható mindenségünk.

Nem véletlen tehát, hogy minderre isteni észt

és akaratot találtunk ki magyarázatul,

akinek felfoghatatlanul nagy képességet

adunk, vigyázva, nehogy emberszerűvé tegyük.

Viszont ezt a helyzetet nemcsak jól lehet, sőt kell

kezelni, hanem visszaélésig rosszra hajlón,

tagadva vagy félreértelmezve viszonyunkat

istenséghez, s helyére lépni emberi módon.

Ami mindenképp szűkítést jelent lehetőség

terén, megfosztva igen sokszor a többséget, hogy

saját akaratát kövesse, a belátását,

s észre hivatkozás sutba dobja a józan észt.

Utóbbi a tényleg elérhetőhöz kötődve,

azt bővíteni tudja, így ment a világ mindig

előre, s a tudás-egymásraépülés reményt

ad növekvő ismeretünk hitelességére.