Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1696)

Hú, de szeretjük tudni, mink van, rakosgatjuk,

számolgatjuk, kitől, mikor kaptuk, vagy mennyiért

vettük, ma mibe kerülne, nincs is ilyen már,

viszont igen keveset tartunk kezünk ügyében.

A konyha egy egész nagyüzem, aki keveset

főz, süt, nem is használja minden eszközét, de a

konyhaművészet mesterei igen, asszonyok

leginkább, és nekik nem gond megjegyezni, hol van.

Hogy mi hol van, rázós kérdés tud lenni nemcsak a

ruhatár esetében, de a szerszámok szintén

el tudnak tűnni, s akinek sok könyve van, ritkán

csinál otthon katalógust, csak odanyúl értük.

Aztán az alkatrészek világa forradalmi

újításokat kívánt, a számítógép áldás

lett e téren, és aztán az adagolás már az

egész világra kiterjed, sok helyen gyártanak.

Bizonyos mértékig a szövegszerkesztő és az

írástároló képesség levette a terhet

a vállunkról, már csak az általunk felhalmozott

adatok és csomagok közt kell eligazodnunk.

De azért maradnak kedvenc tárgyak, ékszerek és

nyakkendők például, és a változatosság az

öltözködésben ruhaegyütteseket kíván,

talán mégis minden egyszerűbb ma, mint régente.

Az átláthatatlanság sokszor a szembejövő

műsortengerben leledzik, amivel kéretlen

is ellátnak minket lépten-nyomon, megőrizni

nehéz a sajátunkat szellemi termékek közt.