Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1702)

Van-e lehetőségünk valóban emelkedni

erkölcsben, tudásban állandó folyamatban, mit

az alap józan ész javasol nekünk, pártatlan

módon, mindenki javára, boldogulást élve?

Avagy beledöngölnek bennünket világszerte

erőltetett álegyetemes nézetrendszerbe,

ahol az ámítástól a megfélemlítésig

terjed a skála befolyásolásunk céljából.

Hogy szinte már csak a kisgyerekek tapogató

nyitottsága érvényesül eredménnyel, mikor

a közvetlenség a találkozás mértéke és

eszköze, nincs becsapás, szerves a találkozás.

Ezt fejelhetné meg az iskolai nevelés,

kinek-kinek természetes adottsága szerint

adagolva a jövő számára hasznosan és

lelkesedéssel alkalmazandó képességek

létrejöttének feltételeit megteremtő

ismeretmorzsákat és tevékenységmagokat,

amihez a tanítónak is állandóan kell

tanulnia, és tananyagot összefogás nyújt.

Ahol az ellenőrzött tudományos eljárás

és sikeres gyakorlat feltételezhetően

megállja a helyét a következő években,

de az egyetemen már továbblépést kutatnak.

Azoknak tehát, kik akkor élni és alkotni fognak,

legyen kezükben eldobandó lap mellett

aduász is, amivel megfordítják a mindig

elavultságba hajló társadalmi cselekvést.

Hiszen a kifáradók, kiöregedők hadát

meg kell újítani fiatal törekvőkkel, ők

úgy juthatnak jelentőségteljes szerephez, ha

felkészülten felemelkednek a feladathoz.