Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1703)

A hitre mondjuk, hogy hegyeket mozgat, ámde az

valójában a jóakarat, benne egyesül

lélekké a szív és az ész tevékenysége, így

ereje, és nincs, ami ellenállhatna neki.

Mert az ellenállás elhatározásból fakad,

bizonytalan ellenszenvből, rossztól félelemből,

de ha meggyőző az elme jó melletti szíves

elkötelezettsége, megvalósul az álom.

Hiszen a világ rögtön álomszerűvé válik,

amikor gördülékenyen haladunk jó célok

felé, s azok kitűzésében sokat segíthet,

ha beállítódásunk az emberbe vetett hit.

Akit persze Isten is segít, ha eltalálja

a jó irányt, s jóság pedig hogy honnan fakad,

kevéssé kutatott, alig értett, de érezzük 

mélységes mély eredetét az évezredekben.

Ezért magátólértetődő jót tenni, s nagyon

meg kellene erőltetni magunkat, ha rosszat

szándékosan tervezve akarnánk létrehozni,

mert közben szívünk kiugrik helyéről, úgy dobog.

A lelkiismeretfurdalás is annyira fog

gyötörni, hogy inkább elállunk tőle, hogy bosszút

álljunk, s a megbocsátás gyakorlása sértettség

esetén aztán általános intézménnyé vált.

Nem szoktuk firtatni, honnan vannak jó törvények,

kiknek milyen hosszan kellett hozzá tapasztalat-

szerzés odafigyelését folytani, tévedés

bátor elismerését és kiigazítását.

Vagy a jó üdvösségének észrevételét és

elraktározását nemcsak a jelenben, hanem

a jövő nemzedékek felé mint ajánlottat,

vagy kikerülhetetlenné téve biztonsággal.

Bíznunk kell tehát magunkban, megérzéseinkben,

átláthatatlan elköteleződéseinkben,

az isteni vezetésben, hogy rátalálunk az

igaz útra mindig, ha jóakarat vezérel.