Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1704)

Fiatalon többet kellene idősek mellett

lebzselni, figyelni, átélni amit ők tudnak,

tesznek, hogy legyen látásmódi tapasztalatunk,

mikor előre látja a szakember a jövőt.

No, nem a távolit, hanem a megvalósulás

utáni állapotot: lehetséges valamit

létrehozni, megalkotni, összerakni jelen

következményeként, mai tényekből épülve.

Elég bonyolult szerkezet már egy ház is ahhoz,

hogy túlhaladja képzeletünket építése,

s bár használnak tervrajzot, az inkább utólag

jött létre, amikor már a kőműves alkotott.

Sokminden mással is így vagyunk, egy kísérletet

nem tud összerakni a tudós, csak a szakmunkás,

bár a képletek fontosak, törvényszerűségek,

azokat alkalmazni szoktuk, nem elvonni.

Érdekes ez a kettősség, hogy mintha szellemi

közegben, közegből jönnének az eredeti

gondolatok, de hogy oda miként jutottak be,

nem tudható, fordítva sem, az eredmény felől.

Mindebben a megszokás önálló főszereplő,

de ahhoz egyedül senki sem juthat el, mások

mintája szükségeltetik, akik korábban már

begyakorolták, amit felmenőiktől láttak.

Mert a nagyszülők sem gyermekmegőrzést vállalnak,

hanem gyermekbefolyásolásra esküdnek fel,

önkéntelenül is, nem tudatosan, de erős

felhatalmazást érezve saját út kijárván.

S unokák is fogékonyak: szülők, ne játsszátok

a börtönőr szerepét! – ne legyetek biztosak

meggyőződésetekben, hogy egyetemest képvisel,

mert csak ha megtörténést mutat, lesz teljességes.