Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1705)

Téves ítéletből hamis állítás lesz, mikor

terjeszteni kezdik félig-meddig tudatosan

tudva, hogy kívánnivalót hagy maga után, mit

mondanak, és akkor jóindulatúak voltunk.

Mármint velük, hiszen az eredmény ugyanaz, mint-

ha szemenszedett hazugságot szándékosan, a

következményekkel tisztában lévén, azaz rossz

lelkülettel alattomos megtévesztőn szólnak.

De még ekkor is adunk valamilyen felmentést

azzal, hogy mindenkinek megengedjük érdeke

szerint beszélni, állítván, hogy ez sokkal jobban

működik, mert elmondhatják gondolatuk.

Hiszen nem lehet, hogy mindenki igazat szóljon,

ami lehetetlen, hiszen ahány ember, annyi

igazság van, jó az, ha vélekedésünknek

másokét ütő jellegével tisztában vagyunk.

Valamint nem beszéd a lényeg, hanem cselekvés,

előtte tárgyaljuk meg, mit teszünk aztán a köz

érdekében, de itt már össze van mosva egyén

és közösség, utóbbiról ugyanazok szólnak.

És hogy ne fulladjon káoszba ez a cselekvés,

meg kell vitatni a teendőket, amit csak a

tartalmak egymásnak feszítésével lehet majd

elérni, s fel kell vállalni a véleményünket.

Tehát mintha törvényesítve lenne tévedés

és hamisság, igazként kezelve a hazugság is,

amidőn tehát a szakértelem előzetes

mérlegelésének, befolyásának nincs tere.

Az öregnek nincs tekintélye, hiába élte

át és meg, amiről beszél, olyan ötlet kaphat

tervbevételt, mit soha sehol nem próbáltak ki,

jobban kellene tehát vigyázni az igazat.