Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1711)

Országok, milyen természetesek, mintha mindig

lettek volna, és annyira ragaszkodunk édes

hazánkhoz, összeomlik világunk, ha veszélybe

kerül, vagy megcsonkítják igazságtalan módon.

Kevesebben vannak a világpolgárok, akik

mindenhol otthon érzik magukat, de azért az

anyanyelvük hozzájuk is a legközelebb áll,

elvi szintre hiába viszik a természetest.

Amilyen a nemünk is, aminek ritkaságos

kétértelműsége nem szabad, hogy általános

érvényt szerezzen, a fogyaték is maradjon csak

kivétel, bár segítve, de egészség a vágyunk.

S ahogy a minden emberre jellemző emberi,

úgy a minden országra jellemző nemzeti is

benne foglaltatik magátólértetődően

életünkben, egyéni s társas szintet alkotva.

Aztán a bonyolultság ott fokozódik, hogy nincs

annyi ország, amennyi nemzet és nyelv, emberit

mondunk sok egzotikumra, bűnös cselekvésre,

de legszívesebben kihagynánk ebből a körből.

És valami ilyesmiként tekintünk újdonság

mesterséges kezdeményeire a hagyomány

megszokottsága helyett, ami egyre inkább nagy

figyelmet kap, az újságírás feltupírozza.

Biztosan tudjuk, hogy nagy üzletnek számít minden

ilyen mozgalom, mert nemcsak felhalmozott készlet

okozhat kereskedelmi gondot, hanem az új

szüntelen keresése is jövedelmet hozhat.

Például az egész világunk védelme számos

befektetéssel történik és megtérülése

magatartásunk függvénye, amiként önjelölt

vezéreink csak támogatásunkkal nyerhetnek.

Teret, megbízást valóságos irányításra,

s bár szervezetté érhet a spontán szerveződés,

még sokáig maradunk a nemzeti létben, mert

az emberinek ez lett a legmagasabb foka.