Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1712)

Ne hallgass senkire! – mekkora tragédiát rejt

e gyakran hangoztatott mondás, tanács, s hogy kinek

szól s ki adja, mutatja, hogy az átlagembernek

címzett sommás, felelőtlen véleményről van szó.

Mert kibicnek semmi sem drága, könnyen döntené

be bizonytalanságba célzottját, nem ő viszi

vásárra a bőrét, csak jár a szája, nem több ő,

mint akihez beszél, sőt, akár hozzá sem ér fel.

Biztatni ugyanis úgy nem szabad senkit, hogy az

visszájára sül el, azaz szembe fordítani

mindenkivel és minden addigi őt éltető

tapasztalatával, amit jószerével szerzett.

Túlzás persze ez az értékelés, mert csak arról

van szó, hogy valami frappánsat, keménykedőt mond

a bizalmába avatottnak, kit így magához

közel engedett a kitárulkozó szereplő.

És bizonyára akadályokról panaszkodott,

melyek gátolják életét, terveit, munkáját,

hogy az általa vélt megtalált jó úton járjon,

vagy induljon el, sokaknak nem tetszőt választva.

Jobb ilyenkor okosan hallgatni egyrészt a jó szóra,

ami gyors vizsgálattal kiderülhet, illetve

pontosan megtudni az ellenvetésekből a

lehető buktatókat és javítást végezni.

De min, ha még el sem kezdte? – hát, ez az, az a jó,

hogy nem tett feleslegesen, talán kárt okozva,

kezdő lépéseket sem, így aztán alaposabb

előkészülettel jobban bízhat a sikerben.

Helyes hozzáállásunk az lehet ilyen eset

során, látván a kételyt, az alkotás előtti

drukkot, hogy azonosulunk minket beavató

dolgával, s úgy nyilatkozunk, mintha miénk volna.

Utóirat:

A kezdő mondat a krétai paradoxonra

hajaz, aki szerint minden krétai hazudik,

azaz ő is, így nem igaz, hogy mindenki

hazug, aki krétai, hazugnak nincs igaza.

Ha javasoljuk, hogy ne hallgass senkire, azzal

magunkat is kizárjuk azok sorából, kikre

nem kellene hallgatni, azaz kérésünket nem

kell megfogadnia, akinek ezt javasoltuk.

Van aztán e semmitmondásnak folytatása is,

hasonló színvonaltalansággal, humorosan,

hogy ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz, ami

beismerése mondanivalóm hiányának.