Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1717)

Hírfolyam, a hírfolyam! – van-e nála fontosabb,

ott legyen minden nap, minden órában, sőt fél vagy

negyedóránként elhangozzon, híradó képek

kitöltsék képzeletünket, üresjárat nélkül.

Áradjon vég nélkül, ismétléssel sokáig, hogy

bevésődjön, már bennünk is megszólaljon, és az

újabbakat meg egyenesen kívánjuk, vegyük

észre, figyelmünk ne lankadjon el a nagy zajban.

Mert egy idő múltán valóban összefolynak a

hangok, összemosódnak az események, egyes

fajták háborúról szólva, mások gyilkosságról,

aztán jönnek a katasztrófák és balesetek.

Időjárás és sportesemény is megelőzi

a normális élet híreit, ahol pedig a

beruházások szintén előre sorolódnak

és a pénzromlás vesztesége a leghátrábbra.

Riportok, beszámolók mindig mutatnak képet,

legyen mihez kötni a szóban elhangzottakat,

ám még a természetfilmeket is hasonlóan

tálalják, a szenzációt keresik mindenben.

És ha valaki azt hiszi, hogy igényesebben

maga keres híreket írott felületen, az

elektronikus sajtóban, mozgókép-oldalon,

rájön, hogy mindenütt ugyanaz a módszer járja.

Hogy ott is töméntelenül kínálkoznak hírek,

események, de még nagyobb választékból, minek

lényege, hogy nem különböznek nagyban egymástól,

napokkal később is időszerűek, vagy sosem.

Azaz a világ teljesen egyformává válik

a hírfolyamban, már-már unalomba fulladna,

ezért kell egyre srófolni a dolgot, kezdetnek

hatásvadász címmel, aztán felnagyítva mindent.

Hogy ilyen még nem volt, történelmi rekorder lesz

minden, ami esetleg kiváló esemény és

szereplő, de összehasonlítás nincs, magában-

állóság a cél, így aztán szétesik világunk.