Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1724)

Nehézségek csapdájában vergődés épp olyan

hamis értékelése életünknek, mint hogyha

határtalanul szépnek és sikeresnek tartjuk

magunkat, – mindkét esetben túllövünk a célon.

Célunk ugyanis nem lehet mély elkeseredés,

sem alaptalan derűlátás, ha kihagyjuk az

időt a sors megítéléséből, kizárjuk a

változást, de csak elvben, mert gyakorlatban marad.

Túljuthatunk a nehezén, elindulva onnan

felfelé, kilábalást nyer erőfeszítésünk,

és a minden szép és jó állapot is megszűnhet,

csúszunk lefelé a lejtőn, bár nem összeomlunk.

Arany középutat emlegetnek régóta az

eszmetörténetben és kiegyensúlyozottság

reményteli hasznosságát, kilendülve bajból

és megőrizni a kedvező körülményeket.

Itt igen ügyesnek kell lenni, ami nehezen 

elsajátítható, biztosabb, ha követünk egy

jó példát, mintát, mint kitalálni egyedül a

„vérzivatarban”, vagy kedvező csillagállásban.

Megelégedni magunkkal, helyzetünkkel egyrészt, 

másrészt ideiglenesnek tekinteni, mikor

csúcsra jutottunk, mert ha megmaradunk képesség

birtokában, a kezdeményezést folytathatjuk.

Az irányítást, hogy kezünkben legyen továbbra

is a világelsajátítás feladatának

megfelelés, se ne adjuk fel a küzdelmünket,

se ne legyünk önteltek üres semmittevésig.

Persze, nem könnyű kívülről belelátni eme 

rejtelmes és rázós ügyekbe, mert a fájdalma

mindenkinek sajátos, örömét se vegyük el

senkitől, ám lelki együttérzés nagy segítség.