Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1727)

Újdonság iránti vágyunkat igen tiszteljük,

akkor is igyekszünk kielégíteni, mikor

teljes életet élünk, kellemes környeztet

teremthetünk, látszólag semmi sem hiányzik már.

S igen, az az egyetlen, ami hibádzik ebben

az érzésben, vagy ésszel tett megállapításban,

hogy nem veszi figyelembe az újat, miután

egyre csak hajtunk, nélküle nem élet az élet.

Olyanná vált, mint a lélekzetvétel, szükséges,

szükségesnek érzett szinte zsigeri szintig és

csontig hatolóan, napi gyakorisággal megy

a kielégítése, s akkor is sok időben.

És vannak rá vállalkozók, akik egyre hozzá

juttatnak, külön iparág lett az újságírás,

de a nyomtatott sajtón kívül már sok egyebet

kaphatunk és elérhetünk elektromos úton.

Más kérdés, hogy egy idő óta megfordult az ügy,

s kínálat igyekszik maga iránt felkelteni

érdeklődésünket, az alapvágyat haszonnal

meglovagolva, fogyasztók legyünk e téren is.

Szinte csapdahelyzetet teremtettek, mások

mellé csatlakozva, ahol sorozatfüggők az

emberek, a hír, az eseményről tudósítás,

mint dohányosnak a nikotin, nagy adagot kér.

Gyártják is csőstül a választékot és nekünk kell

látszólag eldöntenünk, mi után érdeklődünk,

megtalálhatjuk kedvenc lapunk mellé az adót,

mely kielégítő durva vagy kifinomult módon.

De egy idő óta észrevettük, hogy majd’ minden

közvetítőtől ugyanazt kapjuk, s van felkapott

eset, történés, amit aztán mindenhonnan úgy

nyomnak ránk, mint áradás a vizet, elsöprően.

Sőt még az sem biztos már, hogy az a hír igaz, így

puszta befolyásolásunk lehet a cél, közvéleményt

híradás-fegyver igyekszik érdekelt irányba

fordítani, s a hírrel győzelmet teremteni.