top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 173.










 173.


Életünk során sokféle műveltséggel találkozunk,

s azok más és más minőséget mutathatnak, mint amit

mi elvárunk, mert szeretünk vagy javaslunk, s ugyanazzal

ugyan nem, mint a miénk, de hasonlóval felléphetünk


feléjük követelményként, ha úgy látjuk, hogy károsak

ők emberi egyetemességre. Nem lehet indokunk

az igazság elérése az ő minőségük terén,

mert ahhoz hozzátartozik annak alkalmazása is.


Napjainkban látjuk a káros eredményét ennek az

ítéletalkotást elmellőző megközelítésnek,

amikor egy határozott műveltség más környezetbe

kerül, mint ahol született, virult: romboló tud lenni.


Nem szükségszerű, de lassan és hosszútávon erre

felé hajlik kérlelhetetlen képviselői vágya,

hogy saját nem egyetemes, de eddig sikeres kényük

kedve szerint lépjenek fel a másság ellen szigorral.


S ha az a keménység a szívtájékon sok halálhoz vezet,

már késő, még most kell a semlegességgel felhagyni, hogy

észhez térítsük a veszélyt jelentő nézetek hithű

és magabiztos, de meggyőzhetőit, különben végünk.


Előbb azonban nekünk kell feladni téves hitünket,

hogy pártatlanul lehet mérlegre tenni minden ügyet,

hiszen az egész emberiség élete forog kockán,

ha beszűkül szemlélet, s egyoldalúság uralkodik.



Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page