Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1730)

Lelki közösségünket a komoly zene mellett

nagyobb mértékben – és számban persze – táncdal nyújtja,

építi, kezeli, megmozgat, fellelkesíti

kedvelőit, közösen éneklik, együtt lévén.

Tömegeket mozgat, mondhatnánk, s nemcsak fiatal

korban hallgatjuk, dúdoljuk örömmel, elkísér

életünkben, visszagondolunk rá később, hogyan

fogadtuk, szeretjük a szövegét is, ha magyar.

Kimondható, hogy a népdalok helyére lépett,

utánozza is valamennyire, de ritmusa

idegen, utólag megszokott, s már a két dudás

megfér egy csárdában, mindkettőt lehet szeretni.

Művelői, előadói csak hivatásos,

magasan képzett zenészek lehetnek manapság, 

a hangzás régóta felerősítetten használt,

s a hangszeres és énektudás kiemelkedő.

Az énekelt témák megérintenek, még mindig

szívbemászók a fülbemászó dallamok mellett,

annyira megszeretik őket, hogy a zenészek,

énekesek rajongóivá válnak örökre.

S míg komolyzenei koncerten mozdulatlan

ülünk, a könnyűzene újabb változatait

akár még csápolással is élvezi utánam

következő korosztálytól kezdve fiatalság.

Régen voltak még hallgató nóták, meg operett

betétdalok, kávéházi rögtönzések nem mély

tartalommal, különösen a szerelemre volt

kiélezve, annak sikamlóssága csábított.

És aztán máig együtt énekli a nemzet a

hazafias dalokat, meghatottság kíséri, 

továbbá templomi énekek szintén zengenek

vasárnap és ünnepen minden felekezetnél.

Nem tudnánk meglenni dalok nélkül, az éneklés

azonban ritkább, pedig duzzasztja a mellet és

jót tesz a hangulatnak, ne szégyelljük hát, mikor

lehet, kiereszteni hangunk, s jobb együttesen.