Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1731)

Övezetnek mondjuk magyarul a régiót, s ez

kicsit idegen tőlünk, megszoktuk az egységet,

kitöltjük magunkkal a teret, egyfajták vagyunk,

azonos nyelvet beszélünk évezredek óta.

S ezt a földművelésnek köszönhetjük, sikeres

műveltségnek, amely mindenkit boldogított itt,

egyébként az istenadta népről van szó, ha ezt

valaki nem tudná, nem hatalom gyakorlásról.

Épp a nagyúri beavatkozás, hódításnak

mondva, osztja fel a nagy egészt egy-egy hadsereg

befolyási övezetére, vagyis az szabja

meg a területméretet, mennyi a katona.

Vagy milyen minőségű, ami a fegyverzetet

illeti, mert ebben nagy eltérések lehetnek,

okos találmányok várostrom esetén, és a

kard típusa, az íjé, és a páncélzat szintén.

A lovas harcmodor döntő befolyást gyakorolt

a csatatéren, mert harc nélkül nem volt hatalom,

örökölni lehetett, de meg kellett tartani,

s ahány erősen elkülönült vár, annyi szokás.

Összegzésként tehát elmondható, hogy csak modern

időben alakulhatott valódi övezet,

egy hatalom alá rendelt több kis egység, mert a

korábbiakban nem volt felettük senki főnök.

Ahogy a császárságot alakították utóbb,

hódított földeken, s egy területegység ura bírt

szavazattal, nálunk ismeretlen, fölösleg,

mert a Szentséges Korona mindenkit fogadott.

De nem alattvalónak, hanem nemzetalkotó

tagnak, ahol a fő a király személye, akit

a zászlósurakból álló országgyűlés választ,

szentesítse az általuk hozott törvényeket.

Ez pedig tehát nem hadseregtől függő ország-

méretet eredményezett, hanem a Kárpátok

ölelte vidék teljesedett ki előbb, s majd lett

préda, de három évszázada újra egyesült.