Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1738)

Érzékenység önmagunk felé és a külvilág,

mások irányában, kiben-kiben nem egyformán

működik, függ ugyan a testi-lelki mivolttól,

de talán tanult műveltség befolyása nagyobb.

Észlelni az ide tartozó jeleket egyrészt,

ami nemcsak érzéki benyomást jelent, hanem,

másrészt, feldolgozását, fogalmi keretét jól

meghatározni, ha nincsen előzetes mintánk.

Azaz nemcsak tudatos cselekvésről van szó, de

önkéntelenül használt korábbi tapasztalat

befolyásáról, minek sokban figyelmeztető

szerepe van, ám akkor is riaszthat, ha nem kell.

Ezt legfeljebb utólag vesszük észre, mikor már

késő, de fordítva is igaz, ha érzés után

menve kiderül, mennyire jól csináltuk, bár az

ésszerűség mást mondott, eltiltott volna tőle.

Mindebben nagy valószínűséggel a lényeges

mozzanatot nem a társadalmi helyzet és rang

hatása, hanem egyéni és családi siker,

alkalmazkodó nemzeti hagyomány jelenti.

Kiváló teljesítményt nemcsak tettek mezején

nyújtunk, hanem értelmi szinten, érzelmi állag

tekintetében, s utóbbi átfogóbb érvényű,

mert cselekvésben erősít vagy megállít minket.

Egész lényünk függ lelki egyensúlyunktól, amit

homályosabban harmóniának mondanak, és

vonatkozik tehát a test egészségére s az

érzékenység fenntartására, ami nyitottság.

Ha rendben vagyunk, önbecsülés és tettrekészség

adományával rendelkezünk, – bizalommal a

jövő, elismeréssel a múlt, kíváncsisággal

a jelen felé, – lehetőségünk korlátlan lesz.

Nem több, mint amire képesek vagyunk, de nem is

kevesebb, érzékenységünk lesz maga a mérleg,

– amin ezért még a jókedvünk is áll vagy bukik –

hogy nézetünk, döntésünk összhangzata meglegyen.