Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1746)

Esetlegesség, véletlenszerűség jellemzi,

bizonytalanság, a múlthoz való viszonyunkat,

már a közelmúltat is, de méginkább, ha messze

szeretnénk vissza látni, igen kevés az adat.

Százéve fényképek még vannak, de kétszáz nincs, mert

még nem találták fel, s mit őskorból megtaláltak,

ritkább, mint fehér holló, ha teljes képre vágyunk,

a leletet erősen ki kell egészíteni.

Képzelettel, tudással arról a korról, máshol,

de ugyanabban a rétegben előbukkanók

összevetésével, és így is csak töredéke

a volt valóságnak, amit biztosan elmondhatunk.

Mégis mondjuk, visszavetítve emberléti

követelmény-teljesítést, hiszen enni kellett,

lakni valahol, gyereket nevelni túlélés

biztosítására, s aztán boldogok lehettek.

Ahhoz pedig még több mindenre volt szükség akkor,

amikor a mai világ adottságaiból,

találmányaiból szinte semmi nem állt még a

rendelkezésükre, de volt, amivel pótolták.

Sőt, fordítva lehet, a mi kényelmes életünk

gyökerét a régmúltból eredni láthatjuk, ha

jobban megkaparjuk a mai felszínt, hiszen a

természet és testünk igen keveset változott.

Az alkalmazkodáshoz kellő képesség pedig

őseinkben ugyanúgy megvolt, mint mibennünk ma,

ha nem tesszük tönkre külső behatások által,

őket viszont a szükség keményen szorította.

Ezért találták fel a szertartásszerű élet-

vitelt, midőn magát mutatta meg a teendő,

vagy az eljárásmódok időrendje szerint, vagy

a csillagos ég és időjárás változása.

Így aztán nemcsak célszerű kézmozdulatok,

szerszámok és ételszerző, -készítő ötletek

jönnek onnan, a mélységes múltból, hanem hitek,

félelmek és bizonyosságok, miként kell élni.