Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1749)

Hétköznapi emberekből hogyan lesznek hősök,

történelem-mozgatóvá válnak kis érzések,

hogy úgy nem akarnak élni, ahogy erőltetik

rájuk, akik szebb jövőről regélgetnek nekik.

Meg hogy a múltat azért kellene kitörölni

emlékezetből, jó királyok képét megölni,

mert elnyomást, szolgasort erőltettek a népre,

örülni új világnak, felszabadultunk végre.

A mindennapokban messze nem ezt tapasztalták,

sokkal jobb sorsú közelmúltukat magasztalták,

és a vallástalan hitet sem nagyon értették,

magukban az Istent titkon méginkább éltették.

S miközben két nagy hadsereg végigmasírozott

az országon, mindent elvitt, mit megmozdíthatott,

az életet majdnem semmiből újrakezdték,

rommá lőtt házaikat újra felépítették.

Aztán még jóvátételt is fizettek halomra,

vidékiek tojást, tyúkot beadásra hozva,

terményre a cséplőgépnél tették rá kezüket,

vetőmagot hagyva, s hogy még süthessünk kenyeret.

Kik voltak ők, az ellenőrök, senki nem nézte,

gépezet részének látták őket, de tetézte

bűnük, ha egyéni túlkapástól nem riadtak,

az ellenállók hamar börtönt s kínzást kaptak.

Ráadásul még külföldről azzal hitegettek,

látják bajunk, csapatokkal jönnek, segítenek,

de ettől a hatalom sokkal keményebbé vált,

félt számonkéréstől, üdvös fordulat elé állt.

Mialatt a többség szószólói mögé, bátran

széttörve hazug eszmebéklyót, üzemben, gyárban

szervezkedtek és az egyetemi ifjúságban

társra találtak, nem maradni szégyen-fogságban.

Amit nekik tőlük idegen világ jelentett,

emberségük amit tudott, addig is megmentett,

de most pár napra kivívták szép szabadságukat,

leveretvén is győztek, éljük áldozatukat.