Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1750)

Természetes értelmünk minden mesterségesség

forrása a földön, nincs más Isten rajtunk kívül, 

s őt megszemélyesítve magunk fölé emeljük,

hogy ne bújjunk ki parancsolatai alól.

Így sugározza be életünket észszerűség,

mi nem azonos világban talált törvényekkel,

sokkal többet nyújt, ahogy kiterjesztjük hatását

az emberi közösség üdvös szabályaira.

Ezért beszélünk természeti népekről, akik

legnagyobb mai tudáseredményeink igen

régi megelőlegezői, a legemberibb

szempontokat érvényesítették foganattal.

Hagyományaink mögött megláthatjuk az örök

kétely túlhaladását, alakot öltve remény,

megfogalmazva tanulság, szóláshasonlatok,

közmondások tömör bölcsesség-közvetítőink.

Mindez nincsen a gépeknek, pedig úgy állítják be,

mintha több lehetne nálunk, de már látjuk, hogy nem,

határhelyzet döntését sosem bíznánk rájuk, csak

eszközeink, mint gyors kutyáink, lovaink, vagy más

haszonállataink, amelyek segítségével

jobban élünk, termékükből – mint tejből, tojásból –

további feldolgozással hasznosabbat alkot

ötletes kedvünk, alkalmazó elménk jövőnek.

De mi megmaradunk éppoly kiszolgáltatottnak,

mint eddig, úgy egészségünket tekintve, mint a

bolygónk helyzetét a világűrben kicsi pontként,

függvényei vagyunk igen nagy külső erőknek.

Legyenek azok a legapróbb vírusok bennünk

hatékonyságot találva, vagy Földdel ütköző

nagy anyagtömbök az égből, s minden egyéb veszély,

elsődlegesen ezek elhárítása a cél.

Képesek legyünk megvédeni magunkat tőlük,

ezt kell elérnünk gépek segélyével is élve,

elméleteinket ellenőrizve, amihez

nyelvi eredetű értelmünket kell megtartanunk.