Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1757)

Kérni nehezebb, kérdezni könnyebb, de hogy mitől,

arra a kérdés természete ad feleletet,

hogy a válasz valamennyire birtokunkban van,

másként nem tudnánk kérdezni, de amit kérünk, nincs.

Nemcsak arról van szó hogy sejtésünk szerepet kap,

hiszen eszünk ki akar lépni a tokjából,

hanem eleve nyitottak vagyunk a világra, 

éppen az eddig megszerzett szellemiek miatt.

Minden mozdulatunknak is elnevezést adunk,

nemhogy a minket körülvevő tárgyaknak, állat-

és emberszereplőknek, de még a gondolati

építményeinknek, szerkezetünknek is szintén.

Ott pedig néha csak egy adat, alak hiányzik

a teljes képhez, persze hogy megkérdezzük attól,

akiről tudjuk, hogy tudja, tudhatja a választ,

s egyből rávágja, vagy agymunkával előhozza.

S azok a bizonyos nevek eligazítanak,

azért jó tudni például a családnevet, de

még a keresztnevek is mutatnak szokásos

hozzájuk kötött értelmet vagy tulajdonságot.

Valamint a nevek mögött meghatározások

állnak, minőségek, lehetőségek, amit a

tapasztalatot szerzettek számunkra hasznosan

közvetíthetnek, de rá kell kérdeznünk, behívnunk.

Vannak hivatásos kérdezők is, a kutatók,

gondolatvagyon kezelői, gyarapítói,

visszamenőleg is kijavítják, pótolják

hibás ismereteinket, vagy azok lyukait.

Örök kérdezők a hároméves gyerekek, de

ha megőrzik kíváncsiságukat, felnőttként

is nagy hasznunkra lesznek, kiegészítésükkel

az általunk soha meg nem kérdezettek terén.

Végezetül szólni kell, bár reménytelen

választ kapni oly kérdésről, ami az egészt érinti,

mintha azt kérdéssel körbeölelhetnénk, de ha

végtelen, lehetetlen lesz, mit nehéz viselni.