Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1760)

Ma már nem vész semmi a múlt ősködébe, mert a

tudomány eléri és magyarázattal látja

el a legrégebbit is, ha másként nem, feltevés

segítségével, ám gond: a magyarázat is az.

Sok gondolati lánc köti gúzsba, hogy igazság

lehetne benne, fogalmaink a máról szólnak,

már a tegnapikat is át kell alakítani,

mert kevesebb tudást tartalmaznak, s így hamisak.

Mennyivel nagyobb tévedést hordoz hát, ha ezer és

ezer, vagy akár több tízezer évre visszamenő

leleteket kell értelmezni, ezért nem merjük,

ha igazat akarunk mondani valamennyire.

De vannak vállalkozók, akik pénzkeresetnek

tartják az életük munkás részének értelmét,

nem a kutatás kedvéért kutatnak, kapnak is

figyelmet, ha ellenőrizetlen nyilatkoznak.

Nemcsak ők magukat nem ellenőrzik, de mások

sem akarják, nem tudják, mert nem lehet, önkorlát

kellene olyat nem mondani, ami tévedés

lehet, mondják tehát, s a siker nem marad el.

Ez nem előremutató megoldást tartalmaz,

hanem látványosat, amit inkább a szív kíván, nem

az ész, az tiltakozna, ha tudna, ha engedné

mindig valami kézzelfoghatóra vágyódás.

És sokan vannak így, őket ki kell szolgálni, hát

születik a képre kép azonosítás, mintha

ugyanolyan lenne ama tárgyi emlék, mint a

mai szerkezet, tehát azonos tudás szintű. 

Sőt, inkább magasabbrendű, ha olyan régi, mint

amilyennek időelemzés állítja, és ha nincs

rá áthidaló magyarázat, hiány sem lesz

zavaró, csak legyen megnyugtatóan kábító.