Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1765)

A világvége jóslattól indul visszafele

a jövőre vonatkozó előre nézéssel

létrehozott előrejelzés, jelentősége

szerinti csökkenő sorrendbe állítással.

Világos, a holnapi napon történhetőket

beemelni mai napi gondolatokba

nem annyira nehéz, hisz’ szinte kézzelfogható

közelségben van, hét s hónap sem elérhetetlen.

Nagyjából-egészében ismerjük napirendünk,

életvitelünk állomásait, különösen

már megállapodott korszakunkban, házasság és

gyermekáldás után, nevelés befejeztével.

Igaz, vannak unokák, de ők már nem annyira

kiszámíthatatlanok, mert lett tapasztalatunk saját

csemeték kezelésében, és közösen

végezzük velük, a felelősség sem a miénk.

A munka világa is csak eleinte teli

meglepetéssel, aztán a rutin megengedi,

hogy elképzeljük előremenetelünket, s ez

a tervezés szempontjából hitelképessé tesz.

Ugyanakkor életünk vége tekintetében

ténylegesen inkább jóslatra vagyunk utalva,

mert a szerveink, szervezetünk állapotát nem

tudjuk teljesen mérni, s rejtett hiba is lehet.

Sőt, az egészséges ember sem él örökké,

amit szem előtt tartunk, de mégsem foglalkozunk

annyira a magunk végződése idejének

biztos tudásával, hátha így tovább élhetünk.

S ekkor lép fel világvége iránti fokozott

érdeklődés bennünk, tán mert megnyugtatóbb érzés

tudni, nemcsak mi lépünk ki az élők sorából,

de egyszer minden másnak is vége fog szakadni.