Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1768)

Ha jó a kedved, mindenből kevesebb is elég,

főként mások figyelméből, hisz’ kiegészíted

őket, közelebb lépsz feléjük, többet tudsz adni,

mint kedvetlenül, igyekezz hát kedvessé lenni.

Magadhoz is persze, felesleges önbírálat

értelmetlenség, ha ezt belátod, magasabbra

értékeled valóságodat, elégedetten

nézel előre, hátra, tettekre, teendőkre.

A kulcs a tettrekészség, mi meghozza a kedvet,

szellemi csúcsra-járás megvalósíthatóra

összpontosítani, felmérve saját képesség

lényegét, és aztán jó irányát eldönteni.

Attól kezdve létezésed megtalálja útját,

hegyet megkerülve folyik, ha az akadályként

jelentkezik, de ha megmászandó, jó kedvvel fogsz

tetejére menni, tudván, szép onnan kilátás.

Életcsúcsaid sem mászatlan ormok, már túl vagy

néhányon, még ha ma születtél volna is, örök

teljesítménykényszer az élet fenntartása, csak

növekszel és növekszel, gyarapodsz végtelenül.

Még a káros élmény is üdvös tapasztalatot

hozhat, ha megfelelően viszonyulsz hozzá, ha

nem ellenedre keletkezettnek véled, de

az élet részének, ami fölé kerekedhetsz.

S itt kanyarodunk vissza az életkedvhez, ami

tehát nem mérhető tömegű, súlyú, erejű,

hanem elvi töltet, gondolkodás eredménye,

de ami már zsigerivé tudott beépülni.

S ellenkező eset jut el a fájdalom érzéséhez,

ám lendületed azt is áthidalja, kisöpri,

mikor együtt élsz a mindenkiben meglévővel,

nem pislákolva égve, hanem lobogó lánggal.