Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1769)

Elrendezni azt lehet, amivel rendelkezel,

azaz lépésed irányát meghatározhatod,

de nem a sorsod, mert az egész valódtól függő,

ami pedig beágyazott „az széles világba”.

„A Mindenségbe!” – mondja hirtelen felindulás,

de okos megfontolás tudja, hogy e fogalom

bár nem üres, sőt a legnagyobbal teli, mégsem

nyújt tájékoztatást arról, amiről szólandna.

„Megközelítőleges” – így szól a tudós sereg,

és azt is mondja rá mindenki, hogy végtelenség,

de ezzel sem vagyunk ki a vízből, jobban járunk,

ha jobb híján szellemi pótszerként tekintünk rá.

Hiszen végtelen és minden nem véletlen külön

alak, azaz nem azonos tartalmú, előbbi

utóbbinak jelzője, utóbbi előbbinek

hordozója, de nem felcserélhetők egymással.

A mindenség minden egyesből épül fel, azok

viszont nem végtelenek egyedül, csak összesen,

de az pedig már megszámlálhatatlan kell legyen,

azaz olyan, aminek sosem érünk a végére.

Itt a lényeg, hogy a magunk végét viszont látjuk,

bár úgy teszünk, élünk, mintha sosem lenne vége,

halálunk utánra kiterjesztjük a mindenség

végtelenségét, s így mégis rendelkezünk vele.

A kölcsönösség következetességét pedig

a mindenek fölött álló kezébe tesszük, hogy

rendezze, jobbra vagy balra folytatódjon sorsunk 

tovább, most már tényleges végtelenség részeként.