Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 178.
- szilajcsiko
- 2021. júl. 9.
- 1 perc olvasás
178.Közel állnak-e hozzám a közelállók,
s távol állnak-e tőlem a távolállók,
mi dönt el ily kérdést, ha utóbbit közel,
előbbit épp távolra helyezi közeg?
Az érzés, mondhatnánk, de az igen kevés
magyarázatnak, még az érzelmi mesék
se elegendők, mert itt több forog kockán,
mint jóslás-találgatás csonton, lapockán.
Akit egyszer közel engedek magamhoz,
sose távolodik, bárhol is kalandoz’,
s az ellenszenv kénye legyőzhetetlen lesz,
megtörésére akármit elkövethetsz.
Egy hullámhosszon pendülni nem nehéz,
látszólag, hiszen készen kapja az elméd,
és már csak engedelmeskedik tudattal,
ezután hogy viselkedjen ez adattal.
De persze nem vagyunk rabok, üres gépek,
kik csak követik, mit testük elintézett,
mi is kellünk hozzá, lelkünket kell adjuk
bele kapcsolatba, s mással visszakapjuk.
Hogy bennünk maradjon, aki nekünk élmény,
magunkat kell adni hozzá, semmi kétség,
mert a teljesség válik maradandóvá,
feltétel: lélek lelket ne tegyen lóvá.
