Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1790)

Képzeld el azt a jövőt, különösen ha érte

dolgozol, amikor elterjed az igazságunk

magunkkal, nemzetünkkel, nyelvünkkel kapcsolatban,

milyen lesz akkor élni, abban az öntudatban.

Hogy már a barlangokban élő emberek is itt

mi voltunk, azóta megmaradtunk, szaporodtunk,

s mindig befogadtuk a távolról érkezőket,

de mindig sokkal több volt az innen eltávozó.

Hogyan éltünk mi régen az egyes korszakokban,

tananyag lehetne, sőt izgalmas próbatétel,

utánozni őket és megtanulni túlélni

azon körülmények közt, hátha megismétlődik.

Nem számozva lenne az általános vagy alap-

iskola, elemi, ahogy régen hívták, hanem

a régészeti kultúrák szerinti szinteken

lehetne egyre magasabb fokozatba lépni.

Pattintott kőkorszakban kis kavicsok éle volt

a vágóeszköz, aztán nagyobbakat is kézre-

állóvá tettek, kőkaparókat, hegyes botok

és nyílvesszők előnyeit felhasználva éltek.

A csiszolt köveket és kalapált, öntött fémeket

ma is figyelmet lekötő, egyedülállóan

érdekes művelettel lehet megmunkálni, nem

szabad kihagyni emberérlelés szakaszából.

Aztán különböző éleseszű találmányok

sora lehetne újralkotásukkal hasznos

ismeretek elsajátítása, nem úgy mint ma,

mikor képleteket tanulnak, alkalmazást nem.

Fegyvert s vitézt viszont csak csínján énekelnénk meg,

mivel nekünk mellérendelő műveltségünk volt

mindig, hódító alá- s fölérendelést viselt

békés tömegünk, így erre kell hangsúlyt tennünk.