Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1794)

Milyen sokszor hallod, hogy szállj le a földre,

ha már órjás nem vagy, hát, ne legyél törpe.

Légy rá tekintettel, mit gondolnak rólad

mások, kik egyébként nem tudják, hogy jó vagy.

Azt látják, hogy szembe mész a valósággal,

s mindig sok bajod van ezzel a világgal.

Nehogy már a szekér húzza a lovakat,

mit nem fejtettél meg, őrzi tudás-lakat.

Benned van a hiba, nem a csillagokban,

vigyázz, teher alatt lelked összeroppan.

Tested sincs acélból, elillan az erőd,

erős vár csak Isten, hit-ostromlott erőd.

De ad megnyugvást és bizonyosságot,

ne lázadj ellene, s szakíthatsz virágot. –

Az nem jut eszükbe téged támadóknak,

hogy az ember fia mestere a szónak,

de a tettek terén sokszor akad nagy baj,

hebehurgyán tör-zúz vétkes forró aggyal.

Hideg fej hiányzik, okos megfontoltság,

ezért kell erkölcsöt gyermekfejbe oltsák.

Világos ideák fényezzék kedvünket,

jóra hajlamosság, mert rossz rosszal büntet.

De aki nem tudja, mi van felszín mögött,

hiedelmet táplál, nem oszlat el ködöt

részletekben rejlő örök titkok fölül,

hamis megfejtésnek kétely nélkül örül.

Aki meg megfontolt, mintha égben szállna,

magasból tekint le sasszeművé válva,

meglátja a helyes életutat, módot,

szellemességével feltöri a kódot.

S lehet, magamagát nem mutatja annak,

mit elvárnak tőle, ura legyen zajnak,

mi körülvesz minket, értelmet keressen

kutató tekintet, sikerre vezessen,

és vezénylésével váljon összhangzattá

életünk együtt is, így tegyük őt naggyá.