Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1798)

Mindenkinek van anyja és apja, csak kevesen

nem ismerik szüleiket, legtermészetesebb

kapcsolat ez, és a legszükségesebb, hiánya

aligha nyomtalan, áldott előny a megléte.

A tényleges nevelési viszonyon kívül is

van benne kikerülhetetlen létösszefüggés,

hogy születésünk előtt ők már sokat élhettek,

és az ő haláluk után mi még tovább élünk.

Ezért fontos rengeteg mozzanat, mit át akar

adni az anya lányának, az apa fiának,

vagy egyáltalán az idősebb jogán fiatal

utódnak, legyen az szellemi vagy gyakorlati

tanulság vagy tapasztalat, érzelmi terület

várható viharainak kezelése, édes

részeinek begyűjtése, azaz párválasztás,

egyirányú az elvárás, de jobb, ha az példa.

Van ugyanis visszafelé is nézegetés a

gyermek részéről, azt kövesse-e, amit lát a

felmenőitől, s itt nem működik a bort iszik

és vizet prédikál, vagy ha igen, azt tagadva.

Bár azért a törvényszerű mintakövetésnek

mélyebb a tartalma, mint a szóbeli követelés,

önkéntelenül is átmegy a rossz példa, de a

jó is persze, bár ezt sem szokás kihangsúlyozni.

Hogy milyen jó anya vagy apa vagyok, nem szokták

mondani, egyébként sincs bizonyosság ebben, más

talán jobban csinálja, anyagi korlátok is

megkötik a kezet, bár a szándék a lényeg.

Szülő csemetéjének mindent meg akar adni,

s nem közvetlen, szószerinti hálát vár el érte,

hanem hogy felnőttként megállja a helyét, legyen

boldog és sikeres, s főként jobban éljen, mint ő.