Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1800)

Újabb kis kőeszközt találtam a kertben ásás

közben, fehér avagy világos színű, s ez is

kézreálló, mint az előző gránit marokkő,

de ezt két ujj közé fogva lehetet használni.

Az éle kicsit durva, de ásóról a sarat

jól leviszi, és képzelet kérdése, még mire

volt jó, ám inkább készítőjének életmódja

izgalmas, meg hogy ugyanazt a földet műveljük.

Nem véletlen tehát, hogy nyolcvancentis fekete

humuszban ások, alatta sárgaföld kezdődik,

mennyi elkorhadt növény kellett ehhez a színhez,

de még így sem zsíros ez a föld, inkább porhanyós.

Átszalad rajta a víz, még több szerves anyagot

kellene beletenni, mit bizonyára kapott

korábban, hisz a ház mellett istálló állott, míg

házfelújításkor le nem bontotta új tulaj.

Emlegetjük manapság a komposztálást, mintha

megmentené a helyzetet, hogy istállótrágya

mennyire hiányzik a földeken, baktérium

és víz elegyét locsolják ki, de csak kevesen.

Mert a tudomány már kiderítette, hogy mit kell

pótolni a talajerő megőrzéséhez, ám

csak az olcsóbb megoldás jön számításba, péti

sónak mondták régen, de már sokfajta létezik.

De a tápanyagot a haszonnövény csak akkor

halmozza fel megfelelően, ha elegendő

összetevőből dolgozhat vegykonyhája, ami

e folyamatból kimarad, gátló tényező lesz.

Mindennek tudása ott kezdődött, mély időben,

amikor még kőeszközöket gyártottak mező

művelésére, és persze fából is, ügyességük

legyen ma példa, ne maradjunk le a küzdésben.