Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1803)
- dombi52
- 2025. dec. 31.
- 1 perc olvasás

Látomásos ember vagy? Nem tudom, miről beszélsz.
Nekem a látvány a szemem által születik, nem
a képzelgés lehunyt szeme mögött, ne akarj rút
szörnyűségekkel riogatni, vagy örömköddel
kábítani, mellette édeskés illatokkal.
Álmodtam én is régen, emlékszem, milyen az, de
nem keverem a kettőt össze, valamint arról
sem álmodozom, hogy mi lesz, ha nyerek a lottón.
De tudom, képzelőerőmnek nagy a szerepe
életem kiteljesítésében, mindig többre vágynunk
szinte kötelesség, meg kell tanuljuk, találjunk
hozzá utat-módot, ne pazaroljuk üresen.
Sőt, gondolkodás legyen életelemünk, mindig
mindent forgassunk meg fejünkben, de ne csak lelki
témakezeléskor, hanem ha lehet, cselekvés
előtt, döntés úgy szülessen, mint csúcsteljesítmény.
Ám ennyi tudatosság feltételezhető-e
egyáltalán magunkról elérhetőnek, vagy ez
csak vágyálom, túlzott bizakodás értelmes
lény mivoltunkban, mi biztathat minket még erre?
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, és összefügg
még a látomásokkal is, segít kigyógyulni
onnan, ahol eluralkodik rajtunk a végzet,
azt hihetjük, és gyakran üzen rosszat, ritkán jót.
A világot ugyan nyilvánvalónak tekintjük
magunk körül, de nem az, hanem öt érzékszervet
összehangoló agyműködésünk jó eredménye,
megfelelő esetben tehát, kiválósággal.
Így aztán több irányban lehetnek ebben kisebb-
nagyobb eltérések, szerencsétlen fogyatékos
mivolt képében, ami jelenthet érzékszervi hiányt
éppúgy, mint a szellemi képesség sajátságát.
Utóbbit pedig könnyen befolyásolhatja a
külső benyomások ismeretlensége, vagy a
beszéd által közvetítettek, meggondolatlan
közlés, ijesztgetés, túl korai ismeret.
Felfokozottá válhat bennünk az érzés és a
tudat rendes összhangja, kilendülve valamely
szélsőség felé, s jön a látomás, testi görcs, nem
kell hozzá valós érintés, esemény vagy szer sem.
De erről való beszédet is abbahagyja
aztán, akinek nincs semmi gondja ilyesmivel,
akinek marad, lesznek látomásai, s ha meg
szeretné osztani, érthetetlenség válaszol.





















