Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1803)

Látomásos ember vagy? Nem tudom, miről beszélsz.

Nekem a látvány a szemem által születik, nem

a képzelgés lehunyt szeme mögött, ne akarj rút

szörnyűségekkel riogatni, vagy örömköddel

kábítani, mellette édeskés illatokkal.

Álmodtam én is régen, emlékszem, milyen az, de

nem keverem a kettőt össze, valamint arról

sem álmodozom, hogy mi lesz, ha nyerek a lottón.

De tudom, képzelőerőmnek nagy a szerepe

életem kiteljesítésében, mindig többre vágynunk

szinte kötelesség, meg kell tanuljuk, találjunk

hozzá utat-módot, ne pazaroljuk üresen.

Sőt, gondolkodás legyen életelemünk, mindig

mindent forgassunk meg fejünkben, de ne csak lelki

témakezeléskor, hanem ha lehet, cselekvés

előtt, döntés úgy szülessen, mint csúcsteljesítmény.

Ám ennyi tudatosság feltételezhető-e

egyáltalán magunkról elérhetőnek, vagy ez

csak vágyálom, túlzott bizakodás értelmes

lény mivoltunkban, mi biztathat minket még erre?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk, és összefügg

még a látomásokkal is, segít kigyógyulni

onnan, ahol eluralkodik rajtunk a végzet,

azt hihetjük, és gyakran üzen rosszat, ritkán jót.

A világot ugyan nyilvánvalónak tekintjük

magunk körül, de nem az, hanem öt érzékszervet

összehangoló agyműködésünk jó eredménye,

megfelelő esetben tehát, kiválósággal.

Így aztán több irányban lehetnek ebben kisebb-

nagyobb eltérések, szerencsétlen fogyatékos

mivolt képében, ami jelenthet érzékszervi hiányt

éppúgy, mint a szellemi képesség sajátságát.

Utóbbit pedig könnyen befolyásolhatja a

külső benyomások ismeretlensége, vagy a

beszéd által közvetítettek, meggondolatlan

közlés, ijesztgetés, túl korai ismeret.

Felfokozottá válhat bennünk az érzés és a

tudat rendes összhangja, kilendülve valamely

szélsőség felé, s jön a látomás, testi görcs, nem

kell hozzá valós érintés, esemény vagy szer sem.

De erről való beszédet is abbahagyja

aztán, akinek nincs semmi gondja ilyesmivel,

akinek marad, lesznek látomásai, s ha meg

szeretné osztani, érthetetlenség válaszol.